Hagyományőrző Német Nemzetiségi Tábor Kőszegen 2025
A tanév végén népes csapattal indultunk el június 23-án Kőszeg felé, 29 diák jelentkezett a nemzetiségi táborba. Ezúttal az ötödik évfolyam végzőseit osztályfőnökeik kísérhették el az egy hetes kirándulásra. Elfoglaltuk szállásunkat az Alpokalja panzióban, majd Kőszeg belvárosa felé vettük az irányt. Először a Gyógy- és Fűszernövénykertbe látogattunk, ahol Gyuri bácsi ez alkalommal is sok érdekességet mesélt nekünk a kertben található növényekről. Mivel iskolánkban legutóbbi Svábnapunk témájaként a gyógy- és fűszernövényekkel foglalkoztunk, diákjaink számos ismerettel rendelkeztek e témában, sokan hozzá tudtak szólni. A napot sváb táncházzal zártuk a panzió közösségi termében. Kedden reggel Ausztriába indultunk, Léka várába látogattunk el, ahol lovagokról, denevérekről és elrejtett kincsekről tudhattunk meg érdekességeket. Este a sváb ünnepkörökkel ismerkedtünk. Szerdán délelőtt gyurmából formáztuk meg a sváb porta makettjét állatokkal, istállóval, kiskerttel, mindegyik csapat a maga elképzelése szerint. Délután a kőszegi csónakázótóhoz indultunk, ahol számháborút játszottunk, azután túrát tettünk a Kálvária-dombra. Csütörtökön is sportos programon vettünk részt, Oberpullendorf-tól Horitschon-ig tekertük a hajtányt. Ezen az estén mi magunk főztük meg a vacsorát, ami sváb csirke volt tejfölös burgonyával, desszertnek almás rétes készült. Pénteken délelőtt a Jurisics-várba látogattunk, ahol idegenvezetőnk, Gábor jóvoltából történelmi ismeretekkel gazdagodott tudásunk. Délután strandolni voltunk Bükfürdőn, jólesően elfáradva érkeztünk haza vacsorára. A hatodik napon kisvonattal utaztuk be a Kőszegi-hegységet, majd este a tábortűznél közös játékkal, énekléssel és táncolással zártuk a tábort. Vasárnap korán keltünk fel és német nyelvű szentmisére indultunk a Jézus Szíve templomba. Ebéd után elköszöntünk a panzióban vendéglátónktól, Zsuzsa nénitől, majd hazaindultunk. A fényképek arról tanúskodnak, hogy idén is bőven volt mesélni való a Kőszegen töltött egy hétről!
A fényképek ide kattintva megtekinthetőek.