József Attila-pályázat

A Monori József Attila Gimnázium ebben az évben is meghirdetette József Attila-pályázatát és vetélkedőjét. Iskolánk 8. évfolyamos diákjai a pályázaton vettek részt.
A választható feladatok a következők voltak:
– A monori másfél hónap
– József Attila élete, pályája képekkel, dokumentumokkal, idézetekkel illusztrálva
– Versfilm készítése József Attila szabadon választott alkotásához
– Fiktív facebook profil József Attilának
A nyolcadikos évfolyamból 17 diákunk vett részt a pályázaton.
Szuda Flóra és Berényi Tünde (8. a) versfilmet készítettek, amelyet nagy szeretettel adunk közre.
József Attila Altató című verséből készítettek animációt.
Köszönjük a munkátokat!

EREDMÉNYHIRDETÉS!!!

Nyolcadik évfolyamos diákjaink sikeresen részt vettek a Monori József Attila Gimnázium által hirdetett
József Attila -pályázaton.
Eredmények:
Versfilm kategória: Első helyezést ért el Berényi Tünde és Szuda Flóra József Attila Altató című kisfilmjével.
József Attila élete, pályája képekkel, dokumentumokkal, idézetekkel illusztrálva kategória:
Szlovák Maja és Szeibert Kincső által készített prezentáció a 2. helyezést szerezte meg, valamint
Farkas Zsombor munkája a bírálóbizottság értékelése alapján 3. lett.
Gratulálunk!