Szüreti felvonulás

Szombaton került megrendezésre az Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában a hagyományos szüreti felvonulás. Nagy örömünkre idén is rengetegen vettek részt a felvonuláson. A gyerekek örömmel öltötték magukra a hagyományos viseleteket, és lelkesen vonultak végig a település utcáin.

Az 1–5. évfolyam tanulói kékfestő ruhát viseltek, a 6. évfolyamosok gyalogos cigányként, a 7. évfolyamosok kocsis cigány szerepben vettek részt, míg a 8. évfolyamosok a vajda és vajdáné, a király és királyné, a bíró és bíróné, valamint a kocsmáros és kocsmárosné szerepét öltötték magukra. A jó hangulatról a vidám tánc gondoskodott. Szerencsére az időjárás is kedvezett, így szép, napos időben ünnepelhettük a szüreti hagyományokat. A helyi fúvószenekar zenéje még ünnepélyesebbé tette a menetet, amelyet nagy örömmel kísértek a résztvevők. Külön köszönettel tartozunk a faluvédőknek, akik segítették a program biztonságos lebonyolítását. A felvonulás minden korosztály számára felejthetetlen élményt jelentett. Jó volt látni, ahogy kicsik és nagyok közösen élik át a hagyományőrzés örömét. Büszkék vagyunk arra, hogy iskolánk ismét hozzájárult a közösségi összetartozás erősítéséhez és a helyi értékek ápolásához.

Képek megtekinthetőek itt