Első cserediák-programunk

2024. április 21-26-ig iskolánk 16 diákja látogatott el Freiberg am Neckar városába, Újhartyán testvérvárosába első cserediák-programunk keretében. A német diákcsoportot tavaly ősszel láttuk vendégül Magyarországon, most pedig mindannyian útra keltünk, hogy találkozzunk cserediákunkkal és családjával.
Vasárnap kora reggel busszal indultunk az iskolától a Keleti pályaudvarra, ahonnan vonattal utaztunk tovább. Az első vonatutunk hosszadalmas, de kényelmes volt, körülbelül 7 és fél órát utaztunk. Az utazás alatt beszélgettünk, gyönyörködtünk a táj szépségében és társasjátékokat játszottunk. Először Münchenben, majd Stuttgartban szálltunk át, ahonnan gyorsvonattal folytattuk utunkat Freiberg am Neckar-ig. Itt már vártak bennünket cserediákjaink és szüleik, akik elvittek minket az otthonukba. Az első estét mindenki a vendéglátó családjával töltötte.
Másnap reggel a helybéli iskolánál gyülekeztünk, onnan a város Polgármesteri Hivatalához mentünk. Itt találkozhattunk a város polgármesterével, aki kedves szavakkal fogadott bennünket, valamint megkóstolhattuk a sváb Brezel-t (perecet). Azután elsétáltunk a freibergi tájházhoz, ahol 3 csoportra osztódva ismerkedtünk a város történelmével. Az ebédet az iskola menzáján ettük meg, azután pedig szabad programokon vehettünk részt a vendéglátó családdal. Kedden Stuttgart-ba vettük az irányt a Mercedes-Benz Múzeumba. Ott csoportokba álltunk, és feladatok megoldása közben gyönyörködtünk a veterán autókban. Ezzel eltelt a délelőtt, megettük az otthonról csomagolt ebédünket. A délutánt Ludwigsburg-ban töltöttük, itt ismerkedtünk kicsit a belvárossal. Utána hazamentünk cserediákjainkkal, beszélgettünk vagy közös programokat szerveztek nekünk.
Szerdán egész délelőtt a német diákok tanítási óráin vettünk részt, nagyon érdekes volt megfigyelni az ottani oktatási rendszert. Tanítás után busszal Ludwigsburg-ba utaztunk, ahol múzeumi idegenvezetőnk irányításával bejártuk a barokk kastélyt. Érdekes történeteket mesélt nekünk és pompás termeken vezetett keresztül. Különösen megragadott bennünket a kastélyban található díszes színházterem, valamint a kápolna. Délután megtekintettük a kastély melletti vidám Meseparkot, azután mindenki a saját cserediákjával töltötte a délután hátralévő részét.
Csütörtökön délelőtt Stuttgart-ban a Történelem Házá-ba látogattunk, ahol Baden-Württenberg tartomány történelmével ismerkedhettünk meg. A múzeum után minigolfozni mentünk Aspergbe, ahol sötétben, neon-3D-dekorációs mini pályákon játszhattunk. Utolsó este becsomagoltuk bőröndjeinket a másnapi induláshoz.
Pénteken az iskola előtt gyülekeztünk, ahol mindenki letette a bőröndjét és elsétáltunk a gyorsvonatállomásra, ahonnan egy Freiberg közelében levő perecmúzeumba tartottunk. Itt megismerkedtünk a perec történetével és fajtáival, sőt mi magunk is kipróbálhattuk a perecsütés tudományát. Azután visszatértünk az iskolába, ahol a menzán búcsúebédként pizzát ettünk. Cserediáktársaink és szüleik kedvesen, salátákkal és süteményekkel kínálva, többen a vonatállomásig kísérve búcsúztak el tőlünk. Mi még ott az iskolában búcsút vettünk német diáktársainktól és visszasétáltunk a freibergi gyorsvonatállomásra, ahova néhány német szülő elhozta autóval a bőröndjeinket. Stuttgart-ba vonatoztunk, majd innen tovább München-ig. Ott ismét átszálltunk egy másik vonatra, ahol néhány órán keresztül akaratlanul is zenés legénybúcsú-bulin „vettünk részt”, így vidáman telt az utazás. Erről a vonatról már a Keleti pályaudvaron szálltunk le éjfél után, majd busszal hoztak bennünket az újhartyáni iskolához, ahonnan már szüleink vittek minket haza hajnali 1 óra körül.
Kellemes hangulatban teltek a napok: vendéglátóink minden délután különböző kreatív programokkal kedveskedtek nekünk és ügyeltek, hogy jól érezzük magunkat a hét folyamán. Többször főztek nekünk tradicionális német ételeket, de néha azért közbejött egy kis pizzázás vagy hamburgerezés is. Leginkább helyi nevezetességeket tekinthettünk meg, vagy fesztiválra, vidámparkba vittek minket. Jól éreztük magunkat, szívesen visszamennénk még egyszer. Köszönjük iskolánknak a lehetőséget, valamint kísérő tanárainknak, Sósné Lauter Adrien és Balogné Acsai Hajnalka Tanárnőknek a gondoskodást.

Kiss Emma Katinka
8.b