2024. május 10-én, pénteken tartottuk hagyományőrző, tradicionális svábnapunkat iskolánkban. Ebben az évben a „3000 lépés Újhartyánban-Múltidéző körséta” témát dolgoztuk fel.
A településen található 6 táblából álló körséta adta a versengés keretét, a táblák adták az állomásokat. Itt kellett különböző játékos feladatokat megoldani a diákoknak.
A körséta felöleli Újhartyán újkori, sváb történelmét, így az alsós gyerekek találkozhattak a Betelepülés, a Magvetés (a település kialakulása), a Kulturális élet, az Építkezés régen, a Sváb gasztronómia, és a Sváb zenei kultúránk témájával.
A dákok izgatottan, teljes erőbedobással versengtek, láthatóan jól érezték magukat.
A felső tagozat tanulói a fentebb felsorolt állomásokat egy hetedik, Sváb-beugró nevű megállóval egészítették ki, amelynek a Kőrösi-ház adott otthont. A diákok a helyszínen tanáraik segítségével életképeket alkottak a „Sváb ünnepek és népszokások” témájában. A fotók tanúsága szerint igen élethű képek születtek, persze a többi állomáson is vidáman telt a délelőtt. Természetesen idén sem maradhatott ki a zsíroskenyér, ezt a Bagolyfészek-ben fogyasztották el a gyerekek.
Sikeres, jó hangulatú svábnapot tudhatunk magunk mögött!
Külön köszönet a pedagógusoknak és a segítőknek az odaadó munkáért!
Majer György